- Yate-ben született 1965. július 31-én
- a szomszédban lakott két testvér (egy kisfiú és egy kislány), akiknek a vezetékneve Potter volt, ez akkor annyira tetszett az írónőnek, hogy sosem felejtette el,
- imádta a fantasztikus történeteket, amelyeket édesapja olvasott fel neki,
- első történetét, mely egy Nyúl nevű nyúlról szól, amelyben szerepelt egy nagy méhecske, akit Ms. Méhecskének hívtak, mindössze öt- vagy hatéves korában írta,
- a középiskolában a kedvenc tantárgya az angol volt, viszont a tornaórákat nem szerette,
- a kedvenc elfoglaltsága volt, hogy az ebédszünetben barátainak és osztálytársainak folytatásos történeteket mesélt,
- világhírű Exeter Egyetemen (Dél-Anglia) franciát és klasszika-filológiát hallgatott,
- tanulmányai befejezése után Londonba ment, az Amnesty Internationalnél helyezkedett el mint titkárnő, ahol Afrika francia nyelvű részének emberi jogi problémáival foglalkozott,
- 1990 nyarán sokat utazott a Manchesterből Londonba tartó vonaton, és ekkor fogalmazódott meg benne az ötlet egy fiúról, aki varázsló, de nem tud róla, és varázslóiskolába fog járni.
Mikor négy órával később leszállt a vonatról a King’s Cross pályaudvaron, már több karaktert és helyszínt is kitalált,
- több kiadó visszautasította Harry Potter és a bölcsek köve kéziratát, mire az angliai Bloomsbury Children's Books kiadó 1996-ban 4000 dolláros áron megvette, mert az igazgató nyolcéves kislánya imádta a könyvet,
-Harry Potter és J.K. Rowling együtt járták be az utat, amely a nehéz sorstól, a nélkülözéstől és a szeretethiánytól a világhírnév felé vezetett, a különbség csak annyi, hogy az írónak senki sem mondogatta, hogy ő a Kiválasztott,
- Robert Galbraith álnéven krimi sorozatot is ír.