A mesékkel, különböző történetekkel való gyógyítás az emberiséggel egyidős foglalkozás. A legtöbb társadalom kultúrájában fellelhetőek a mesék, mint az ősi kikristályosodott kollektív tudat, emberi bölcsesség tükörképei.
A mesék hatalmas gyógyító ereje pontosan abban rejlik, hogy letisztult, évszázados tudást szimbolizálnak. A mesélés minden kontinens népeire jellemző, közösségformáló erővel bíró része volt a napnak. Funkciójuk mindenhol hasonló volt: okítás, szórakoztatás, segítségnyújtás, megnyugtatás; s minden nép meséiben ugyanazokkal a problémákkal, megoldásokkal találkozhatunk, melynek köntösét a kultúra formálta végleges mintázatúvá.
Minden embernek megvan a saját magára, az aktuális élethelyzetére, problémájára jellemző meséje. Rájönnek az emberek, hogy ugyanazt az akadályt kell nekik is leküzdeniük ahhoz, hogy túljussanak valamin, mint a mese hősének, hiszen ezek a szereplők valaha élő emberek voltak, akiknek a történetei szimbólumok, archetípusok formájában élnek tovább.
Fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a céljaikkal, ne az lebegjen a szemük előtt, hogy mi lehetne, hanem az, hogy meg kell csinálni, a feladatokat ahhoz, hogy előrébb jussanak. A mesehősök is ezt teszik; nem azon gondolkoznak, hogy mi történhet velük út közben, hanem elindulnak, és nem fordulnak vissza. A mesék tulajdonképpen arra szólítják fel az embert, hogy legyen a saját ura az életének.
Ma, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját.
