NÉMETH LÁSZLÓ (Nagybánya, 1901. ápr. 18. – Bp., 1975. márc. 3.): író, esszéista, műfordító
1919-ben, érettségi után magyar–francia szakos bölcsész volt, 1920 tavaszán azonban átiratkozott az orvoskarra.
1925-ben elvégezte az egyetemet, a Szent János Kórház cselédkönyves orvosa lett; házasságot kötött Démusz Ellával. A Nyugatban megjelent pályadíj nyertes novellája, a Horváthné meghal.
Ebben az évben fogorvosi rendelőt nyitott.
1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye (Emberi színjáték). A Nyugat vezérkritikusa lett.
1932-ben kiadta egyszemélyes folyóiratát, a Tanút.
1947-ben megjelent Iszony című regénye.
1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta.
Életműve négy alapforma: tanulmány, regény, dráma és önéletírás rendszere.
Németh László a XX. századi magyar próza megújítója s különösképp az esszében és regényben európai szintű művelője.