Könyvtár
2014. október 20.
Kiss Ernő könyvbemutató

2014. október 17-én a könyvtári napok keretében került megrendezésre Kiss Ernő: A leghűségesebb tenor: Réti Csaba c. könyvének bemutatója könyvtárunkban.

Berényből a Szegedi Opera színpadára

Réti Csaba – A leghűségesebb tenor címmel a közelmúltban megjelent könyvet Kiss Ernő szerző és dr. Majzik István, a Magyar Kultúra Lovagja, a kötet kiadója mutatta be október 17-én az Orlai Petrics Soma Kulturális Központ Könyvtárában. Az eseményen részt vett Réti Csaba húga, Gyarmati Gáborné Évike is, aki személyes élményeivel egészítette ki az elhangzottakat. Réti Csaba Mezőberényben született, gyermekkorát is itt töltötte, 14 évesen került el a településről.

A rendezvény előtt Kiss Ernő elmondta, Réti Csaba Liszt-díjas, Érdemes Művész különleges, egyedülálló jelenség volt a Szegedi Opera történetében, és bár 1999-ben énekelt utoljára, a közönség szeretete mégis változatlan a 2009-ben elhunyt művész iránt. Népszerűségét jól jellemzi, hogy a róla szóló könyv premierjére Szegeden 180-an voltak kíváncsiak. Réti Csaba a Szegedi Opera színpadán 43 évet töltött, 1956-ban került a kórusba, 1957-től már szólót is énekelt, és 1999-ben Gregor József jubileumi estjén lépett fel utoljára. A művészekre jellemző bohém élettől távol tartotta magát, 48 évig boldog házasságban élt feleségével. Példás családapa volt, fia: Réti Attila is kiváló operaénekes, aki most ötven éves, és 25 éves kora óta ő is a Szegedi Opera tagja. Megadatott nekik, hogy Donizetti: Szerelmi bájital című operájában együtt legyenek a színpadon.

Szerencsére Réti Attila valamennyi előadását magnóra rögzítette, ezekből a könyvvel egy időben megjelent egy válogatás CD, de sajnos kis példányszámban, így az már elfogyott. Egyelőre még válaszra vár az a kérdés, hogy a rögzített hanganyagokat, akár teljes operafelvételeket miként lehetne közkinccsé tenni.

A Réti Csabáról szóló könyv megvásárolható a szerzőnél, ez ügyben érdeklődni lehet az OPSKK könyvtárában, illetve ugyanitt kölcsönözhető is.