Kiemelkedő történet a rendíthetetlen hűségről és a hihetetlen odaadásról.  Nem hiába mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Nincs a Földön még egy ilyen hűséges és lojális élőlény, mint ez a négylábú jószág. Azt azonban már kevesebben veszik figyelembe, mennyire érzékeny tud lenni egy kutya, és hogy bizony neki is szüksége van szeretetre.

Aki ezt a könyvet választja, egy izgalmas városregény olvasási élményével gazdagodhat. A szerző figyelemre méltó kultúrtörténeti munkát végzett, ugyanakkor a lelkünket megérintő személyes vallomása, érdekfeszítő memoárja egy sajátságos nemzeti mű is.

Mindannyiunkban ott él a kíváncsiság, hogy vajon a bűvészek hogyan képesek kivitelezni hihetetlennek tűnő trükkjeiket. Milyen eszközöket és taktikákat vetnek be ahhoz, hogy elhitessék a nézőkkel: amit látnak, az maga a valóság.

„Ha szabad vagy, készen állsz a gyaloglásra” – mondta egyszer Henry David Thoreau, a vadon szószólója.

„Igaz történetet tart kezében az olvasó.” Már az előszó első mondata azt sugallja nekünk, hogy valami különleges és izgalmas kalandban lesz részünk. Hiszen, amikor tudjuk, hogy megtörtént eseményekkel van dolgunk, akkor valahogy jobban szorítunk a szereplőkért, jobban át tudjuk élni a hús-vér karakterek viszontagságait, megpróbáltatásait.

Abban talán egyetérthetünk, hogy mindannyian szeretjük az egészséges, aranyló és édes finomságot, a mézet. Ugyanakkor belegondoltunk-e valaha, hogy mennyi idő alatt és milyen módon készítik el a méhek?

A történetnek már az első mondata magával ragad bennünket. És ez még csak a kezdet. Ahogy haladunk az olvasással, egyre inkább érezzük majd, hogy ez a könyv bizony letehetetlen.

"A valóság varázsa" látványos, letehetetlen detektívtörténetként kalauzol végig a legkülönbözőbb tudományágakon, és arra sarkallja az olvasót, hogy ő maga is a tudósok fejével gondolkodjon. Richard Dawkins és Dave McKean munkája valódi kincsesbánya mindazok számára, akik valahai is eltűnődtek már a világ működésén - képes kalauz, mely sokáig hasznos útitársunk lehet.

Az írónő nem bízza a véletlenre a feszültségkeltést. A prológusban egy anyát mutat be nekünk, aki egy esős délutánon éppen hazafelé tart a kisfiával. Kézen fogva sétálnak. Az idő szürke, szomorkás. A hangulat baljóslatú. És megtörténik a baj.

Az emberek manapság hajlamosak túlbonyolítani a kutyájukkal való kapcsolatukat, mint minden mást is. Gyakran megfeledkezünk arról, hogy az ember-kutya viszony egyszerű partnerség, ami több tízezer évre nyúlik vissza, abba a korba, amikor őseink háziasították a farkast. Az embert és a kutyát akkor még egymás szükségleteinek és természetének mély és ösztönös megértése kötötte össze. Az ember biztonságot, menedéket és élelmet biztosított a kutyának; a kutya pedig cserébe az ember rendelkezésére bocsátotta kiváló érzékszerveit és vadásztudását. Egyfajta nyelv alakult ki közöttük, és tökéletesen megértették egymást. Csapatot alkottak, ösztönösen dolgoztak együtt – és nagyon sikeresek voltak.